"A felebaráti szeretet egyenrangúak közti szeretet; az anyai szeretet a gyámoltalan iránti szeretet. Bármennyire különböznek is egymástól, abban közösek, hogy természetüknél fogva nem korlátozódnak egy személyre. Ha szeretem a felebarátomat, valamennyi felebarátomat szeretem; ha szeretem a gyermekemet, valamennyi gyermekemet szeretem; sőt tovább megyek: szeretek minden gyereket, mindazokat, akik rászorulnak a segítségemre. A szerelem ellentétes mind a két szeretettípussal; vágyódás a teljes egybeolvadásra, az egyesülésre egyetlen másik személlyel. Természeténél fogva kizárólagos és nem egyetemes; és talán a legmegtévesztőbb is a szeretet valamennyi formája közt.
Először is gyakran összekeverik a szerelembe "esés" megrázó élményével, amikor hirtelen ledőlnek a korlátok, amelyek addig a percig a két idegent elválasztották egymástól. De, ahogy korábban már szó esett róla, a hirtelen meghittségnek ez az élménye természeténél fogva rövid életű. Miután az idegenből bizalmas ismerős lett, nincsenek többé legyőzendő korlátok, nincs többé elérni való hirtelen közelség. A "szeretett" személyt hovatovább ugyanolyan jól ismerjük, mint magunkat. Vagy talán helyesebb lenne azt mondani: ugyanolyan rosszul. Ha az élményben több lett volna a mélység, ha át tudtuk volna élni személyiségének végtelenségét, a másik személy korántsem volna annyira ismerős -és a korlátok legyőzésének csodája napról -napra megújulna. De a legtöbb ember számára a saját személye is, nemhogy a másoké, hamar feltárul és hamar kimerül. Nekik a meghittség elsődlegesen a szexuális kapcsolatban valósul meg. Mivel a másik személy elkülönültségét elsősorban testi elkülönültségben élik át, a testi egyesülés jelenti az elkülönültség leküzdését.
Vannak ezentúl más összetevők is, amelyek sok ember szemében az elkülönültség leküzdését jelölik. Beszélni az ember magánéletéről, reményeiről és szorongásairól, megmutatni gyermeki vagy gyermeteg énjét, közös álláspontra jutni a világgal szemben - mindezt olybá veszik, mint az elkülönültség leküzdését. Még a düh, a gyűlölet, a teljes gátlástalanság kinyilvánítása is meghittségnek számít, és ez lehet a magyarázata a fonák vonzalomnak, amely gyakori az olyan házastársak között, akik úgy látszik, csak akkor kerülnek közel egymáshoz, amikor az ágyban vannak, vagy amikor szabadjára eresztik kölcsönös gyűlöletüket és haragjukat. De a közelségnek mindezek a típusai az idő haladtával mind jobban és jobban apadnak. A végeredmény: az ember új partnernél keresi a szerelmet, egy új idegennél. Az idegen megint csak átalakul "meghitt" ismerőssé, a szerelembe esés érzése megint lelkesítő és mélységes, és lassanként megint csak elkezd egyre kevésbé mélységes lenni, és végül jön a vágy az új hódításra, új szerelemre - mindig azzal az illúzióval, hogy az új szerelem más lesz, mint a korábbiak. Ezeket az illúziókat nagyban támogatja a szexuális vágy megtévesztő jellege.
(...) A nemi vonzás pillanatnyilag megteremti az egyesülés illúzióját, szerelem nélkül azonban ez az "egyesülés" idegeneket hagy maga mögött, éppoly távol egymástól, mint előtte voltak - néha még szégyellik is magukat vagy éppen gyűlölik is egymást miatta, mert amikor az illúzió szétfoszlik, idegenségüket feltűnőbben érzik, mint előtte.
(...) Csak abban az értelemben kizárólagos (a szerelem-a szerk.), hogy teljesen és erősen egybeolvadni csak egyetlen személlyel akarok.
(...) Az erotikus szeretetnek, ha szeretet, van egy feltétele. Hogy létem legmélyéből szeretek -és létének legmélyében élem át a másik embert. (...) Szerelemnek csak azt tekintik, (a mai nyugati kultúrában-a szerk.) ami önkéntelen érzelmi reakció eredménye: az embert hirtelen torkon ragadja egy ellenállhatatlan érzés. Ebben a felfogásban a két érintett individuumnak csak az egyedi vonásai látszanak - az a tény nem, hogy minden férfi Ádámtól, és minden nő Évától van. Figyelmen kívül marad egy fontos tényezője a szerelemnek: az akaraté. Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret. Máskülönben nem volna alapja az ígéretnek, hogy örökké fog tartani. Az érzés, ahogy jött, el is múlhat. Hogy tételezhetem fel, hogy örökre megmarad, ha nem foglal magában ítéletet és döntést?
(...) A két nézet tehát - az, hogy a szerelem két meghatározott személy egyedülálló és merőben individuális vonzalma, illetve az, hogy a szerelem semmi más, csak akarat kérdése - egyaránt igaz;vagy helyesebb lenne azt mondani, hogy az igazság sem ez, sem az. Ennélfogva az az eszme, hogy egy kapcsolat könnyűszerrel felbontható, ha az embernek nincs vele szerencséje, éppannyira téves, mint az, hogy a kapcsolat semmi szín alatt nem bontható fel."
Forrás: lsd. fent a címben
