Kávé és Lélek

Mielőtt elkezded a következő hetekben bemutatott stresszkezelési technikák egyikének gyakorlását, határozd meg mi a célod vele. Milyen változást szeretnél általa elérni? Gondold végig, eddig mit tettél, ha stresszes helyzetbe kerültél. Az a megoldási mód mennyire bizonyult hatékonynak vagy épp mennyire nem. Érdemes egy listát készíteni arról, ami hatékonynak bizonyult. Látni fogod, hogy mennyi eszközöd van máris arra, hogy a felhalmozódott feszültségedet levezethesd. Például:

1. Megkeresem a barátaimat, hogy beszélgessünk, és hogy támogatást kapjak tőlük.
2. Meghallgatok egy kellemes zenét.
3. Szánok egy kis időt arra, hogy lazítsak, nyugodtan lélegezzem és lehiggadjak.
4. Sportolok valamit, pl. futok
   

Azonban tudjuk-e egyáltalán magunkról, hogy épp milyen állapotban vagyunk. Sokszor csak egy másik ember reakciója nyomán ébredünk rá, hogy sértődöttek vagy épp boldogok vagyunk. Ahhoz, hogy kezelni tudjuk érzelmeinket, tudatában is kell lennünk azoknak. Talán ez az egyik legnagyobb kihívás az életünkben, hogyan tudjuk önmagunkat és reakcióinkat kívülről látni és tudatosítani. Próbáljátok ki, milyen varázsereje van annak, amikor felfedezed, hogy például haragot érzel, és magadban kimondod: "Haragszom." vagy "Mérges vagyok." Szinte azonnal csökken a negatív érzés.

Soha nem felejtem el, amikor egy igencsak dühös anyuka jött hozzám, én voltam az utolsó állomás számára a fogadónapon. Mielőtt elkezdtünk volna kisfiáról beszélgetni, látva testtartásán, szeme villanásán, hogy nagyon feszült, csak annyit mondtam: -Látom, dühös. - Nemcsak dühös vagyok, szétrobbanok! - válaszolta. A pillanat tört része alatt, ahogy az érzései tudatosodtak benne, szinte rögtön csökkent a feszültsége is. Kezelhető mederbe terelődött a negatív energia, és egy gyümölcsöző beszélgetést tudtunk folytatni kisfia problémájának megoldásáról.

Hogyan veszed észre, hogy feszült vagy? 

Figyeld a tested jelzéseit! Ebben segít az alábbi gyakorlat: Belső és külső figyelem összpontosítása

1. Koncentrálj először a külvilágra. Kezdd úgy a mondatokat, hogy "Tudatában vagyok annak, hogy ..." Például: Tudatában vagyok annak, hogy odakint süt a nap, a gyerekek bicikliznek az utcán és kiabálnak, elment egy motor a ház előtt, épp fő a leves a tűzhelyen, a fal színe barna.
2. Miután tudatosítottál mindent, ami körülötted van, kezdj összpontosítani a saját testedre és fizikai érzéseidre-belső világodra. Például: Tudatában vagyok annak, hogy fázok, feszül a lábikrám, viszket az orrom.
3. Felváltva koncentrálj a külső és belső világra. Például: Tudatában vagyok, hogy a szék hozzáér a lábamhoz, a nap szikrázóan süt be az ablakon, görnyedten ülök, a leves illatát érzem.
4. Ha a nap során többször is elvégzed ezt a feladatot, képes leszel egy idő után észrevenni a valódi különbséget a külvilág és a belső világod között.

Azért, hogy megismerd reakcióidat a különböző stresszt okozó szituációkban, érdemes legalább két hétig stressznaplót vezetni. A nap végén, de ha lehetőség van rá azonnal jegyezd fel:

1. mikor kerültél stresszhelyzetbe,
2. mit tettél akkor,
3. észleltél-e olyan testi vagy lelki tünetet, amely az adott helyzettel összefüggésben lehet.
4. Alakíts ki 3 oszlopot egy A4-es fehér papíron: Idő-Stresszes esemény-Tünet/Viselkedés. Például: 8.00 - Az óra nem csörgött, késésben voltam, csak egy kávét ittam. Enyhe fejfájás, idegesség, kapkodás.  

A naplóból kiderül, adott helyzetekben hogyan, milyen jellegzetes módon reagálunk, melyek azok a pontok, ahol változtatnunk kellene valami apróságot az életvitelünkön. A példánál maradva: ha reggel nem kelünk fel időben és csak egy kávét iszunk, az gyomorpanaszokhoz vezet, a vércukorszintünk leesik, ezért egész nap fáradtak leszünk, ezáltal nehezebben végezzük el a feladatainkat. A fáradtság okoz haragot, ingerlékenységet, idegességet. Nem beszélve arról, hogy egy elkapkodott reggeli indulás az egész nap hangulatát meghatározhatja. Csak egy apróságon lenne érdemes ebben az esetben változtatni, figyelni arra, hogy reggel picit korábban keljünk fel. Apró változtatás, mégis egész napunkra hatást gyakorol. Ugye milyen egyszerű? 

Jövő héten is várlak!

Kép: Vincent Van Gogh, Íriszek, 1889

 „Furcsa, hogy eddig nem fedezték fel a Vitriolt, mint halálos mérget,

Pedig az emberek többsége fölismeri az ízét,

és a mérgezés folyamatát öntudatlanul is

Keserűségnek nevezi.”

Paulo Coelho

Coelho "Veronika meg akar halni" c. regénye jut eszembe, amikor a pozitív pszichológiára gondolok. A normalitás és az őrület határmezsgyéjén álló pszichiáter a boldogság forrását keresi megszállottan. Eközben arra döbben rá, hogy az emberek életét a Keserűség, amelyet Vitriolnak nevez el, mintha egy létező vegyület lenne, és az örömtelenség teszi tönkre. Veronika, a főszereplő, akkor kezdi el az élményeit a maga valóságában merni megélni, és akkor találkozik az igaz szerelemmel, amikor a pszichiáter csele révén az tudatosul benne, hogy halálos beteg.

Felmerül bennem a kérdés, vajon tényleg valamilyen traumát kell átélnünk ahhoz, hogy elégedetten és boldogan éljünk, értékelni tudjuk az élet apró örömeit? Mitől vagyunk boldogok és mi az, ami keserűvé tesz? Vajon a saját értékeinket követve szeretnénk elérni a kiegyensúlyozott boldog életet vagy valamiféle a társadalom által ránk erőltetett boldogságmítosznak kívánunk megfelelni? Egyáltalán van egy univerzális mindenkire egyformán igaz boldogságdefiníció?

Egy amerikai felmérés szerint a felnőtt népesség 54 százaléka „mérsékelten egészséges lelkileg”, amely azt jelenti, hogy ezek az emberek nem igazán lelkesek semmi iránt, a munkájukat elvégzik, de nem találnak benne örömet. (Keyes,2005-id. Lyubomirsky, 2008. 31. old.) Meglepő számomra ez az eredmény, hiszenaz USA ma a világ egyik leggazdagabb országa, az egyetlen vezető világhatalom, az emberek a világ jelentős többségével szemben általában anyagi jólétben élnek, az önmagukról a filmeken és egyéb médiumokon keresztül sugárzott kép szinte mindig pozitív. Magyarországon joggal gondolhatnánk, Amerikában az emberek boldogok.

Kutatások számolnak be arról, hogy csak hisszük, hogy a magas jövedelem, a szépség jelenti a boldog életet. Mítosz az is, hogy a boldogságra csak "rá kell találni", vagy akkor leszünk csak boldogok, ha megváltoztatjuk életkörülményeinket, és mítosz az a kijelentés is, miszerint valaki vagy eleve boldog, vagy eleve nem. Érdemes ezért a szubjektív jólléthez  a belső forrásokat megtalálni és kiaknázni. 

Milyen tényezők határozzák meg a boldogságot?

A genetikai örökségünk 50 százalékban, körülményeink 10 százalékban, szándékos tetteink és gondolkodásunk 40 százalékban (Lyubomirsky, 2008.)

Csíkszentmihályi Mihály longitudinális kutatása is az előbb említetteteket támasztja alá (Csikszentmihályi és Hunter, 2003-id. Csíkszentmihályi 2012), amelyben az USA tizenkét, különböző földrajzi, gazdasági és társadalmi háttérrel rendelkező reprezentatív közösségében felnövekvő serdülőt követtek kilenc éven keresztül. Azok a fiatalok érezték magukat a legboldogabbnak, akik szociokulturális hátterüket tekintve alacsonyabb társadalmi státusszal rendelkeztek, illetve a leggazdagabb társadalmi rétegekből származó fiatalok. Azok voltak a legelégedetlenebbek az öröm, a boldogság, a vállalkozó kedv szerinti aspektusokban, akik tipikus középosztályi háttérrel rendelkeztek, és mindkét szülő a hivatásának élt. Csíkszentmihályi így fogalmaz:

„Elérkeztünk tehát emberi fejlődésünk paradoxonához: olyan környezetet hozunk létre magunk körül, amelynek biztonságosságánál és kényelmességénél fogva jobbítani kellene életünket. Az új világ ehelyett hosszú távon épp azoktól a dolgoktól foszt meg bennünket, amelyek életünket élni érdemessé teszik.”

Lyubomirsky (30.old.) könyvében idézi Diener (2000) kutatását, melyben az egész világon megkérdeztek embereket, mit is szeretnének elérni az életükben. A legfontosabb cél a boldogság volt. A hogyan kérdésének megválaszolása foglalkoztatja az embereket évszázadok óta, jósokhoz, asztrológiához fordulnak, önsegítő könyveket olvasnak, a spiritualitáshoz kapcsolódnak.

Annyi bizonyos, mint ahogy fentebb láthattuk, hogy a legtöbbet akkor tehetünk boldogságunkért, ha igyekszünk gondolkodásunkat megváltoztatni, megpróbálni a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy a rosszban is a lehetőséget lássuk. A pozitív pszichológia azonban nem jelenti azt, hogy nem kell tudomást venni negatív érzéseinkről és életeseményeinkről, hanem inkább arra kíván a kezünkbe eszközt adni, miután felfedeztük ezeket, hogyan lehet mégis egy picit őket más perspektívából szemlélni. Arra mutat rá ez a szemlélet, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, gondolatainkért és önmagunkért.

Mostantól minden szerdán röviden bemutatok egy-egy pozitív pszichológiával foglalkozó cikket, és egy-egy jól használható technikát, amely a pozitív átkeretezésre "kondicionál" minket.

Bízom benne, velem tartasz!

Kép: Alphonse Mucha

Felhasznált irodalom:

Sonja Lyubomirsky:Hogyan legyünk boldogok? (2008)

Magyar Pszichológiai Szemle: Pozitív pszichológiával foglalkozó különszáma (2012)

Gondolom sokunknak vannak tapasztalatai a stresszel kapcsolatban, hiszen a stressz mindannyiunk hétköznapjaiban megtalálható. Stresszt okoz minden változás, amelyhez alkalmazkodnunk kell, legyen az pozitív vagy negatív. Azonban nem minden stressz van rossz hatással az életünkre. Ilyen például a gondolkodást és kreativitást igénylő feladathelyzet az iskolában vagy munkahelyen. Ekkor a stressz mozgósítja az energiáinkat a feladat megoldása érdekében, önjutalmazó folyamatot indít be, szervezetünk boldogsághormonokat termel, megerősödik hitünk képességeinkben is.

Mikor betegít a stressz?

Amikor életünket hosszan tartóan terhelik olyan változások, stresszforrások, amelyekre úgy érezzük nincsen ráhatásunk, vagy nincs eszközünk a megoldásukra. Például munkahelyi átszervezés, krónikus fájdalom, betegség, válás, életveszélyes állapot. Kialakulhat még krónikus stressz, ha kisebb stresszfaktorok hatásai összeadódnak, és képtelennek érezzük magunkat arra, hogy együttesen megbirkózzunk velük. Például az anya vagy a férj, aki túl sok munkát vállal magára a család érdekében és nem tudja a feladatainak fontossági sorrendjét felállítani, krónikus stresszt élhet át.

Tartóssá válhat ez az állapot, hiszen amíg az agyunk veszélyt észlel, addig a szervezet nem kap tőle parancsot az éppen futó stresszválasz leállítására. Folyamatos izgalmi állapotban marad. Így a mellékvesekéreg olyan hormonokat termel nagy mennyiségben, amelyek immunrendszerünk védekezőképességét akadályozzák. Negatívan befolyásolják az emésztést, növekedést, szövetregenerálódást, szaporodást. Különböző kutatások is bizonyítják, hogy vannak összefüggések adott betegségek kialakulása, fokozódása és az átélt  negatív stressz mértéke között. Fokozza az asztma és egyéb légzőszervi bajok tüneteit, egyik oka lehet a felnőttkori cukorbetegség kialakulásának. Krónikus stressznek kitett szervezetünk hajlamosabb az influenzás megbetegedésekre, egyik faktora lehet a daganatos betegségek kialakulásának.

A stressz 4 kiváltó oka:

1. Környezeti változásokhoz való alkalmazkodás. Például zajterhelés, légszennyezés, időjárás változásai.
2. Társas helyzetek. Például állásinterjúk, határidők betartása, prezentációk tartása, személyközi konfliktusok, anyagi nehézségek, családi tragédiák.
3. Saját testünk. Kamaszkori gyors növekedés, nőknél a változó kor, betegségek, alváshiány. Testünk társadalmi és környezeti veszélyeire adott válaszai, izomfeszülés, fejfájás, gyomorproblémák, szorongás, lehangoltság.
4. Saját gondolatvilágunk. Agyunk értelmezi a környezetünkben és szervezetünkben zajló változásokat, és azokra megadja a maga stresszválaszait. Tapasztalataink értelmezése és felcímkézése, illetve a jövőre vonatkozó jóslataink határozzák meg, hogy stresszel, vagy ellazulással reagálunk - e egy adott helyzetre. Például főnökünk összeráncolt szemöldökének jelentését kétféleképpen magyarázhatjuk, egyik esetben gondolhatjuk azt, hogy elégedetlen munkánkkal, ekkor valószínűleg szorongani fogunk. Ha azonban ugyanezt magánéleti problémáinak jeleként értelmezzük, máris nem hat a helyzet ránk olyan ijesztően.

Láthatjuk, mennyire fontos, hogy feladatainkhoz és az azzal járó stresszhez milyen módon állunk. Jövő héttől minden kedden egy-egy stresszkezelési technikát mutatok be röviden Martha Davis-Elisabeth Robbins Eshelman-Matthew Mckay: Stresszoldó és relaxációs módszerek c. könyve alapján. A fenti bevezető alapját is ez a könyv képezi.

Bízom benne, velem tartasz! 

Kép: Picasso: Síró nő, 1937 

Nemrégiben beiratkoztunk a férjemmel argentin tangóra. Nagy álmom teljesült, mindig is szerettem a zenét, a déli hangulatot, a visszafojtott és néha mégiscsak kitörni hagyott izzást, amely ezt a társastáncot jellemzi.

Megdöbbentő élmény megtapasztalni, hogy a tánc az épp átélt érzéseinket mennyire hitelesen tükrözi. Volt olyan alkalom, mikor felpaprikázva, amolyan "Ady-s héja nász az avaron" hangulatban indultunk el a tanfolyamra. A lábaink jobban csattantak a padlón, jobban szorítottuk egymás kezét és sokkal inkább botladoztunk, mint máskor. Mindketten vezetni akartuk a másikat, nem engedett egyikünk sem. Azonban ahogy egymás lépéseire és a zenére koncentráltunk, ahogy fontosabbá vált az, hogy mi együtt jól érezzük magunkat, mint az, hogy ki vezessen, kialakult a harmónia. Táncoltunk.

Az  argentin tangó egy improvizatív társastánc, nincsenek kötött szabályok, előre fixált koreográfiák. Ez jelenti a nehézségét, de az élményteliségét is. Látszólag a férfi dönt a lépésekről, az irányokról. Azonban, ha a férfi nem veszi figyelembe a táncpartnere igényeit, az egyensúly felbomlik. A csoda ebben rejlik. Szavak nélkül egyfajta közös energiamezőben ráérezni arra, hogy a másik merre menne, mit szeretne. Szavak nélkül vezetni, kölcsönösen. Megbízni egymás következő lépésében. Adni magunkat a pillanatnak, csak a zenére, a ritmusra koncentrálni, valóban tudatosan jelen lenni. Követni a zene állandóan változó dinamikáját, egyszeri lassúságát, hirtelen gyorsulását.

Felszabadító érzés tangózni. Azon gondolkodtam, vajon hogyan lehetne alkalmazni a tangót, lenne-e relevanciája például a mozgásra - táncra építő terápiák között? Esetleg bevethető lenne-e azoknál a pároknál, akik azt érzik, hogy javítani szeretnének kapcsolatukon, felszínre szeretnék hozni azokat a tudattalan folyamatokat, amelyek meghatározzák mindennapjaikat? Vajon stresszoldásra is használható?

"A tánc a legősibb gyógyító művészetek közé tartozik. Minden korban és minden tájékon felfedezték a mozgásos kreativitás jótékony, felszabadító és integráló hatását. A taglejtések, a testtartás, a mozgás a legközvetlenebbül tükrözi azt, ahogy az ember érzi magát, ahogy megtestesül élettörténete. Új módon észlelni, elfogadni, mozdítani a testet segíthet új módon megélni az élettörténetet." - írja a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület honlapján. Alapvetően ez az alapja minden mozgásra épülő terápiának.

Ebből kiindulva egy kis utánajárásba kezdtem és egy egész friss, 2013 februárjában az Amerikai Táncterápiás Társaság által publikált kutatásba botlottam. A vizsgálat lényege, hogy a rendszeresen végzett tangózás jelentősen mérsékli a depressziót, az álmatlanságot, csökkenti a stresszt, a szorongást, viszont növeli az élettel való elégedettséget. A jelentkezőket, akik 18-68 év közötti felnőttek voltak, 4 csoportra osztották: tangó-, meditáció-, valamilyen gyakorlatokat végző, és kontroll-csoportra. Fontos az is, hogy a 8 héten át tartó foglalkozásokat nem képzett tangó- terapeuták vezették, hanem tánctanárok. Számomra nagyon érdekes, hogy a tangó csoport eredményei, még ha egy hajszálnyival is, de jobbak lettek, mint a meditációs csoporté. Időben tartósabbnak is bizonyult a jótékony hatás. Mint a meditáció esetében, a tangónál is nagy szerepet játszik az úgynevezett jelentudatosság, mely segítségével a rágódás, az aggodalmak, negatív gondolatok elűzhetőek. A koncentrált figyelem a felvett testtartásra, a lépésekre, a partnerre, a jelen pillanatra. Mindez kiszakítja a résztvevőt az aggodalmak hálójából. A tangó az önkifejezés eszköze, mintegy belsőleg motiválva erre a zene egyéni értelmezésén és az improvizáción keresztül a résztvevőt. Segíti a szociális készségek fejlődését, a kapcsolódást másokhoz, hiszen tánc közben bensőséges kapcsolat jön létre a partnerek között, biztonságot nyújtó körülmények között.

Egy 2009-es frankfurti kutatás szerint a tangó javíthat a párkapcsolaton. Legalábbis ez a 22 pár bevonásával készült vizsgálat arra az összefüggésre hívta fel a figyelmet, hogy a tangózás hatására a szervezetben csökken a cortisol nevű stresszhormon szintje. Mindez akkor a legnagyobb mértékű, ha párok zenével és együtt táncolnak. 

A tangó, mint terápiás eszköz nemcsak a lelki-pszichés problémák esetén nyújt segítséget, hanem szervi bajok tüneteinek enyhítésében is, mint a diabétesz, a szív illetve érrendszeri problémák és a Parkinson-kór.

Lehet - e és milyen módon a tangót a kapcsolatukra tudatosabban odafigyelni akaró, vagy éppen problémákkal küzdő pároknál alkalmazni? Sok résztvevő bevonásával történő tudományos igényű vizsgálat párkapcsolati kérdésekre fókuszálva eddig nem történt. 

Mi tangózunk, nagyon szeretjük és csak ajánlani tudom mindenkinek.

Készülünk tudatosan vajon arra, hogy egyszer idősek leszünk? - egy olyan világban, ahol az időskor, úgy érzem, tabu.

Nemrégiben várva buszomat az egyik pályaudvaron, megszólított egy kedves hölgy azzal, vigyáznék-e a csomagjára egy kicsit, amíg elmegy a pékhez szendvicset vásárolni. Miután visszajött, leült mellém, megköszönte a segítséget és beszélgetésbe elegyedtünk. Elmondta, hogy 75 éves elmúlt és épp a barátaihoz igyekszik vidékre kikapcsolódni. Igazán elcsodálkoztam, hiszen fitt volt, a számomra magasnak tűnő életkor nyomát sem láttam rajta. Igazán kíváncsi lettem, ez hogyan lehetséges. Széles mosollyal válaszolt. Egész életében aktív volt, szerinte optimistán szemlélte a világot mindig is, pedig érték őt személyes tragédiák. Amióta nyugdíjas lett, azóta olyan dolgokat tehet végre, amire korábban nem volt ideje, például megtanult kötni, horgolni, az angol nyelvvel is megpróbálkozott. Nem magányos, noha gyerekei sokat dolgoznak. Különböző közösségekbe jár, jó kapcsolatot tart fenn barátaival, olvas, és amikor jön a jó idő kertészkedik. Kiegyensúlyozottnak és boldognak láttam.

Jó érzés volt, hogy igen, így is lehet. Rögtön eszembe jutott ezután számtalan példa, mint Jászai Joli néni, aki 79 évesen kapta meg első filmszerepét, később verseskötetet adott ki. Vagy Leonard Cohen, aki 77 évesen végigturnézta a világot, előtte új albumot írt, mert a könyvelője átverte és csődbe ment. Ő idősen is újra tudta kezdeni. Aztán a Mindennapi Pszichológia egyik cikke is felidéződött bennem, ahol egy 97 éves japán orvosprofesszorról is írnak, aki "naponta két nagyelőadást tart üzletembereknek vagy éppen gyermekeknek fejből például a hosszú életről. Odafelé menet a lépcsőkön szalad fel kettesével, majd végigállja a másfél órát, hogy kondícióját megőrizze. Tokió egyik leghíresebb kórházát is máig ő igazgatja."

Vajon mit tudnak ők, mit csinálnak másképp? Tudatosan kell-e készülni az időskor megélésére, ha igen, hogyan? Elkerülhető-e a magányosság érzése? Mikortól is számíthatjuk magunkat idősnek?

Az időskor kezdete körülbelül a 60. életévtől számítható, és ezen belül is megkülönböztethetünk szakaszokat. Az időskor nem második gyerekkor, noha az agy működése megváltozik, kevesebb idegsejt termelődik, és meghatározott területre épül be. Erik Erikson pszichoszociális személyiségfejlődési elmélete szerint az időskor egyik legnagyobb  kérdése, hogy a személy meg tudja-e élni az integritás élményét, vagy pszichológiai értelemben vett időskori kétségbeesést élünk át. Erikson szerint, ha az eddigi életünket alapjában véve értelmes életnek tekintjük, úgy érezzük, hogy tetteink és választásaink alapjaiban helyesek voltak és elégedettek vagyunk, ha azt érezzük, hogy véghezvittük amit szerettünk volna, akkor az integritás állapotába kerülünk. Ennek ellentéte a már említett kétségbeesés állapota, amikor az az érzés kerít hatalmába bennünket, hogy életünket elvesztegettük, és a mai idős fejünkkel szinte másképp tennénk mindent.

Az előzőekben általam említett idős emberek, nagy valószínűséggel az integritást élik meg mindennapjaikban. Vajon mi a hasonló bennük?

Valószínűleg pozitívan szemlélik az életet, optimisták. Vannak a jövőre nézve terveik, megvalósítandó feladataik, hasznosnak érzik magukat a társadalom számára, és vannak körülöttük emberek, akikre számíthatnak, akik érzelmi biztonságot nyújtanak.

Kutatások is bizonyították, hogy a hasznosságérzés, a hobbi, amelyben örömet lehet lelni kulcsfontosságúak, ilyenkor a korábban idő hiányában elfeledett önmegvalósítási törekvések is előtérbe kerülhetnek, van idő foglalkozni spiritualitással, hittel. A transzcendencia kapaszkodót ad. Nagyon fontos a közösség szerepe, a valahová tartozás társas alapmotívuma meghatározó. Lehet felállítani teljesítendő célokat, feladatokat, mint ahogy a japán orvosprofesszor is teszi, mert az erőt ad, szó szoros értelmében megtart. Idős korban a tudás kikristályosodik, összefüggéseket más kontextusban láthatunk  meg, sokszor ez történik idős egyetemi kutatóprofesszorokkal is. Az ember valóban bölcsebb lesz, és optimistább. Az időskor lehetőséget ad a társadalmi kötöttségektől való felszabadulásra, úgy oszthatjuk be időnket, ahogyan számunkra jólesik, sokkal inkább önmagunk lehetünk, mint fiatalabb korunkban. Jól bemutatja ezt az egyik internetes portálon talált cikk, mely egy angol hölgy önvallomása.

Megkerülhetetlen kérdés, mi történik akkor, ha valaki egészségi állapota megromlik, hosszútávon beteggé válik. Mit tehetünk? Mit tehet a társadalom, szűkebb értelemben véve a barátok, a család?

Mindezekre a kérdésekre az egyéni helyzetből fakadóan csakis egyéni válaszok léteznek, mégis van néhány fontos tény, amelyeket érdemes lehet figyelembe venni. Ilyenkor adhat nagy lelkierőt az idős embernek a transzcendencia, a hit. A fentebb részletezett énintegritás ekkor kap igazán jelentőséget. A család, hozzátartozók részére ez egy nagyon nehéz idő érzelmi és fizikai szempontból. Felvetődik az ápolás kérdése. A beteg szempontjából érzelmileg nagyon fontos, hogy tudja, szeretik őt, állapotát és annak nehézségeit környezete elfogadja, megérti. A család a szó szoros értelemben megtart, maga az ápolás ténye is életben tartó, építő hatású. McLelland professzor 1993-as kutatását említeném. Egyetemi hallgatókkal megnézette azt a Calcuttai Teréz anyáról készített filmet, amelyben az asszony a leprásokat és fertőző betegeket ápolja, gondozza. A film vetítése előtt és után nyálmintát vettek az A immunglobulin szint ellenőrzésére. A hallgatókat megkérték, hogy a film megnézése után a véleményüket is mondják el, a kutatók rögzíthessék azt. Ezek a következőek voltak :„nagyon megindító, csodálatostól", a „farizeus! álszentig". Az immunparaméterek azonban valamennyi nézőnél egységesen pozitívnak bizonyultak, az A immunglobulin szint megnövekedését jelezték. Azoknál is, akik kedvezőtlenebbül nyilatkoztak a filmről.  Mindez azt bizonyítja, hogy a segítő magatartásának puszta látványa is immunstimuláló, egészségvédő hatású. Képzeljük csak el annak az embernek a szervezetét, aki nemcsak látja, hanem szeretettel végzi is az ápolást, még akkor is, ha nehéz. Egy nagyon szép példa jár ezzel kapcsolatban az eszemben, amikor is egyik ismerősöm apukája 85 évesen nagyon megbetegedett, lábát le kellett sajnos amputálni, epekővel is meg kellett később műteni. Gyerekeiben fel sem merült a kérdés, hogy a mai magyar egészségügy gondjaira bíznák idős apjukat, szépen beosztották egymás között, mikor és ki vigyáz rá, volt, hogy unokái is nála aludtak, etették, szinte önfeláldozóan gondoskodtak róla. Ez az idős ember most lassan a 90. életévében van, és lassanként, a lehetőségekhez képest sokkal jobban van, olyannyira, hogy nem kell számára 24 órás felügyeletet biztosítani, mint korábban. Arra azonban figyelni kell, hogy az ápoló rokont is veszélyeztetheti az úgynevezett kiégési szindróma, ha túl sokat vállal magára mind lelkileg, mind fizikailag.

Azt merem gondolni, hogy az öregedésnek nem szabadna tabutémának lennie, inkább beszélgetnünk kellene róla sokat, jól működő prevenciós programokat kidolgozni. Ugyanis lehet tudatosan is készülni életünk ezen időszakára. Hiszen egy végiggondolt úton könnyebb végigmenni, mint teljesen ismeretlenül. Meglátni a pozitívumot, mint a japán orvosprofesszor úr. Én szeretnék olyan szerencsés lenni, hogy derűvel egészségesen megéljem a magas kort.

Felhasznált irodalom:

Kállai-Oláh - Varga József: Egészségpszichológia a gyakorlatban (2007)

Carver -Schreier: Személyiségpszichológia (2006)

Kép: Gustav Klimt: A három életkor (1905)

Mindig foglalkoztatott, mivel és hogyan lehetne a körülöttem élő embereknek kedvet adni ahhoz, hogy legyen erejük az életüket kezükben tartani és ha kell, legyen elég akaratuk ahhoz, hogy változtassanak is rajta.

Elgondolkodtatott nemrégiben egy barátom kérdése:

„Melyik az erősebb hajtóerő az emberi viselkedésben, a szeretet, vagy a félelem?”

Egyszerűnek és evidensnek tűnik a válasz. Sokan írtak hozzászólást. Volt aki a félelmet tartotta kizárólagos motiváló erőnek, más csak a szeretet vonzó erejében hitt, és volt, aki a témához hozzáadta az emberi hiedelemrendszereket, mint motiváló erőt, sőt, a hajtóerő egyik alkotójaként említi azt. Olvasni lehetett azt is, hogy a félelem és a szeretet egymás ellentétpárjai.

Azonban tudjuk - e igazából, mit jelent pontosan, hogy motiváció? Mi a köznyelvben  csak hajtóerőként emlegetett „drive”?

A motiváció nem más, mint „az emberi szervezeten belüli – pl. szükséglet, kívánság, vágy, érdeklődés, szokás, akarat – vagy a szervezetre kívülről ható erő – elvárás, kényszerítés, vonzerő – ami a cselekvést aktiválja, irányítja és fenntartja.” (Gősiné Greguss-Bányai, 2006) Pl.: Laci éhes (szükséglet az éhség, ami cselekvést aktivál), ezért odamegy a hűtőszekrényhez (a szükséglet irányítja, nem a mosógéphez megy, hanem a hűtőszekrényhez) és enni kezd, amíg jól nem lakik (mindaddig amíg a szükséglet fennáll, fenntartja a cselekvést is.)  A motiváció egyik meghatározó komponense az érzelem, mely a motivált viselkedés minden szintjét áthatja és közvetlen kiváltó oka is lehet. Egyébként anatómiailag is azonos idegi struktúrák szabályozzák a két rendszert. A drive vagy késztetés a motivált viselkedés hajtóereje, lelki energiaforrás. Vannak elsődleges drive-ok, melyek fiziológiai szükségleteket elégítenek ki, mint pl. az éhség, és vannak úgynevezett másodlagos drive-ok, melyek magasabb rendű emberi funkciókat. Az akaraterő maga lehet egy drive, de semmiképp nem beszélhetünk arról, hogy az akaraterő a drive része lenne. Vannak úgynevezett alapérzelmeink, amelyek minden kultúrában veleszületettek és azonosak (lásd Ekman kutatásait), az egyik közülük a félelem, a másik ilyen közülük  az öröm, sok esetben tudattalanok maradnak. A szeretet, szerelem nem alapérzelmek, magasabb szintet képviselnek, több komponensből állnak, megélésükben nagyon nagy szerepet játszik az agykéreg tudatos tevékenysége, kiértékelő szerepe.Mindezért nem lehet ezt a két érzelemfajtát motivációban játszott szerepükben egyszerűen összehasonlítani. A félelem a szeretetnek nem ellentéte.

A motiváció tekintetében megkülönböztetünk megközelítő és elkerülő viselkedéseket, melyek adott esetben okozhatják akár ugyanazt a végeredményt is. Például el akarom kerülni (félek), hogy kirúgjanak a munkahelyemről, ezért jól teljesítek. Vagy épp vonz a munkám, örömet okoz maga a munka folyamata, amit végzek, ezért jól teljesítek. A végeredmény ugyanaz, a megélt érzelem és a motiváció oka mégis más. Akár munkavállalói szempontból, akár vezetői szempontból tekintem a dolgot, az utóbbi, az örömből fakadó hajtóerő, hosszútávon sokkal jobban hat, ösztönző, és szisztematikus teljesítményre sarkall. Ha olyan körülmények jönnek létre egy munkahelyen, ahol a belső motiváció, a flow állapota (maga a tevékenység, a munka okoz örömöt, belefeledkezés állapota jön létre) és a vezető részéről elismeréssel társul (megerősítés), az hosszútávú tervezést és jó eredményeket tesz lehetővé. Maga az örömérzet további endorfinokat (boldogsághormonokat) termel, beindul egy öngerjesztő folyamat, a személy egyre kiegyensúlyozottabb lesz, bátrabban mondja el ötleteit, inspiráló légkör jön létre. Ha a vezető megfelelő szintű, a munkatársai egyéni képességeit figyelembe vevő elvárásokat támaszt, egyre jobb teljesítményt hozhat ki belőlük. (Goleman, 2010) Ez jó emberi kapcsolatot eredményez, végső soron szeretet is kialakulhat. A félelemmel motivált, fenyegetettségben dolgozó emberek jó teljesítménye csak rövidtávú. Szorongóvá, bizonytalanná válnak, nem merik kreatív ötleteit megosztani munkatársaikkal,  a főnökkel, egy idő után a lassan beleunnak a tevékenységbe. A bizonytalanság következtében a szorongás egyre inkább fokozódhat, néhány esetben unipoláris depresszióba is átcsaphat, de okozhat pszichoszomatikus problémákat, például sűrűn kap el influenzát a dolgozó. A hosszútávon elszenvedett stressz, amelyet még a személy igyekszik palástolni is, komoly betegségekhez vezethet, mint például a rák, szívbetegségek. Ráadásul ezek a munkavállalók úgy érezhetik, hogy folyamatosan olyan elvárásokat támasztanak feléjük, amelyeket nem tudnak teljesíteni, ezért meg sem próbálják, csak az éppen kötelező minimumot hozzák. A cég teljesítménye is csökkenőre fordulhat.

A hit az egyik legmagasabb szintű motiváló tényező az ember életében, elég csak a Maslow-piramisra gondolnunk, melynek alján a fiziológiai szükségletek állnak, a csúcsán a transzcendencia. A hit valamiben. Más egy picit az értelmezése a hiedelemnek, mely köznapian fogalmazva, a megélt tapasztalatok, egyéni látásmódunk, a minket ért környezeti hatások alapján alakul ki. Ezek számos esetben lehetnek a személy számára hasznosak, hiszen segít eligazodni a világ dolgaiban, biztonságot nyújthatnak. Azonban létezik olyan eset is, amikor a kialakult hiedelmi konstrukció annyira megerősödik egy személy gondolkodásában, hogy akadályozza az új információk befogadását és változásra képtelenné teszi őt, blokkol. Ha a vállalati példát viszem tovább, a csoportok szintjét vizsgálva elmondható, hogy egy cég munkatársaira összetartó erőként hat a hétköznapi értelemben használt hit a cég pozitív jövőképében, az előállított termékben, annak társadalomra gyakorolt jótékony hatásában. Ez, ha a munkatársak valóban kapnak pozitív visszajelzéseket a termékről (megerősítés), hosszútávon fenntartható jó teljesítményt hozhat a cég életében. A félelemkeltés eszköze, mely egy külső ellenségképben összpontosul, mint összetartó erő egy ideig hatékony lehet, de el is választ, akadályozhatja a kooperációt más cégekkel azáltal, hogy túlzóvá válhat a "mi" tudat erősítése. Így csak nagyon rövid távon lehet hasznos, az ebben rejlő erő hamar kimerül.

Azt gondolom, hogy az eredeti kérdésre is válaszoljak, az örömet okozó, egymás tiszteletén, akár szereteten alapuló munkakapcsolat hosszútávon eredményesebb, azzal a megkötéssel, hogy egy igazi vezető tudja, érzi, mikor és milyen arányban érdemes az öröm és szeretet inspiráló erejét és a félelemkeltés eszközét alkalmazni. Egyébként most ez a céges példa jutott eszembe, de ugyanezek a folyamatok bármely hierarchikusan felépülő emberi szerveződésre alkalmazhatóak. Így a családra, gyereknevelésre is igazak lehetnek a fentiek. Hiszen mindannyian valahol, valamely területen vezetők vagyunk, hatunk gyerekeinkre, és egymásra is.

Azt veszem észre nagy örömmel, egyre többen foglalkozunk tudatosan azzal, hogyan találhatjuk meg a harmóniát, hogyan lehetünk az életünk bármely területén sikeresek. Ennek ellenére a hangulati zavarokkal küzdő emberek száma egyre nő, a depresszió népbetegség. Magyarország világviszonylatban még mindig előkelő helyen szerepel az öngyilkossági rátákon. Hát nem paradoxon?

Mit tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat, hogy virágzásként éljük meg mindennapjainkat? Vajon befolyásolják-e fiziológiai folyamataink lelkiállapotunkat?

Természetesen igen. A szervezetünk állapota erősen visszahat a lelki folyamatokra az ember ideg és hormonális szabályozó rendszerén keresztül. Ha rosszul működik a pajzsmirigyünk, mert nem kap a működéséhez elengedhetetlenül fontos tápanyagokat, az levertséget, rossz hangulatot okoz. Ugyanez figyelhető meg a tápanyag elégtelen felszívódásakor, pl. lisztérzékenység esetén is, hiszen a kapillárisaink a vékonybél falában nem tudják a hormonháztartás és idegrendszer működéséhez megfelelő vitaminokat, nyomelemeket, aminosavakat, esszenciális zsírsavakat a stratégiai szerveinkhez eljuttatni. Ilyenkor nem működnek kellőképpen a két rendszer közötti visszacsatolási mechanizmusok. Mára bizonyított tény, hogy hangulatunkat a különböző ideghírvivő anyagok és agyi szabályozó területek egyensúlyi működése befolyásolja. A lelki bajok gyógyszeres kezelésének a pszichiátriai protokollban ez képezi az alapját. Tudjuk azt is, hogy az agy különböző részei mit szabályoznak pontosan, milyen érzelmi működésekre hatnak. Ha az agy nem kap megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, illetve oxigént, szellemi kapacitásunk lassul. Kisgyermekkorban ez súlyos esetben az értelmi fejlődés visszamaradásához vezet. Pozitív pszichológiai kutatások bizonyítják azt is, hogy a boldogság meghatározói között a genetika, az öröklött rész mintegy 50 százalékot fed le, a körülmények 10 százalékot, és 40 százalékban felelősek érte a szándékos, tudatos tettek. Ez a másik 50 százalék elég azonban ahhoz, hogy szubjektív jóllétünket befolyásolhassuk.

Ikerkislányainkon – akik egyébként a nap 24 órájából 12-t végigugráltak és jókedvű gyerekek voltak – 4 éves koruk környékén azt vettük észre, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen rosszkedvűvé, álmossá és síróssá váltak. Nem tudtuk ezt mire vélni, így az akkori gyermekorvosunkat kerestük fel, aki megvizsgálva őket semmi érdemlegeset nem mondott. Egyre súlyosabb elgyengülésükbe és kedélyük egyre erősebb romlásába nem nyugodtunk bele, sok-sok utánajárás és kellemetlen vizsgálat után kiderült, lisztérzékenyek. Ahogy elkezdtük a lisztmentes étkezést, pár hónapon belül a rend helyreállt: ismét életvidám, kiegyensúlyozott gyerekeink lettek. E vizsgálatsorozat nyomán tudtam meg én is, hogy lisztérzékeny vagyok. Mindez azt eredményezte, hogy azóta sokkal egészségesebben étkezünk és létezünk.

Ezért kiemelkedően fontos, hogy milyen minőségű tápanyagot juttatunk a szervezetünkbe, ez a harmonikus és kiegyensúlyozott élet egyik építőkockája. Az étkezésre való tudatos odafigyelés akkor egészséges, ha olyan szokássá válik, amitől jól érezzük magunkat, s nem lesz kényszeres lemondások egyre nagyobb stresszt okozó börtönévé.

Megnyitottam ma a saját blogomat, és elkezdtem számomra fontos témákról írni. Már az első leütéseknél érzem, nagyon más ez a műfaj, mint amikor barátokkal beszélgetünk az "Élet Nagy Kérdéseiről". 

Felelősségem van. Így el kell mondanom, hogy noha írásaim számomra fontos kutatások eredményein, objektív tényeken, nagy példaképek gondolatain alapulnak, mégis szubjektív - egyéni meglátások maradnak ebben a formában. Nem tanácsok az életvezetés mikéntjéről, inkább kérdésfelvetések, pici ismeretterjesztés, a világ úgy, ahogyan én érzékelem. Mégis örülök, ha kritikus és komplex gondolkodásra sarkallnak, ha általuk is színesebben látod a világot. Ha van bennük akár egy olyan mondat is mely továbblendít, ha épp elakadtál.

Írok, mert kíváncsi vagyok. Már kisgyerekkorom óta figyelem a körülöttem élő embereket, bújom a könyveket, melyek igazságról, szerelemről, kapcsolatokról szólnak. Bármit szívesen olvasok, legyen az szépirodalom, szakkönyv, bulvár, amelyek az emberi viszonyokról, a viselkedés mozgatórugóiról szól. 

Kíváncsi vagyok Rád is. Ha kérdésed van, írj, szívesen válaszolok, hadd induljon el  Veled is egy beszélgetés.

Szeretettel,

Edina